Amikor pár héttel ezelőtt Muraközy Péter (a Veszprémi Utcazene Fesztivál, a Strand Fesztivál, az Akvárium Klub, a Balaton Sound és még megannyi zenei esemény (társ)szervezője) a szintén a nevéhez kapcsolódó veszprémi klub, az Expresszó hiperkarma koncertje után azt posztolta, hogy Bérczesi Robi zenei pályájának legjobb időszakát élhetjük most meg, igazán kíváncsivá tett. A fénykorban nagy rajongója voltam a zenekarnak. Bár nyílt titok volt, hogy a frontember drogproblémái beárnyékolják a csapat karrierjét, tény hogy akkortájt születtek az igazán kultikus karma-dalok. Azóta sem jött ki egyetlen olyan lemezük vagy daluk sem, mint a Sosem voltunk senkik, a Felejtő vagy a Királyok, sielők.
Pár évvel ezelőtt is botrányba fulladt a hiperkarma egyik fellépése Robi minősíthetetlen állapota miatt. Úgy éreztem, hogy hatalmas veszteség a hazai közönség számára. Az, hogy anno egy legendássá vált Gödör Klubos (ma Akvárium) interjúban a galambokról beszélt összefüggéstelenül, kitágult pupillákkal, előre vetítette a zenekar végét. A karma pár éve azonban mégis visszatért és sikeres lemezeket, koncerteket tudott hozni.
A hiperkarma dalszövegeit itt találod.
Ezek után – egykori hatalmas fan-ként – különösen érdekelt a Hajógyáras beszélgetés Bérczesi Robival. Annál is inkább mert bár már jó néhány éve újra sikeres csapatként alkottak és álltak színpadra, egyszer sem sikerült meggyőzniük, hogy önszántamból hallgassam a dalokat. Vélhetően a kétezeres évek közepén sokkal jobban rezonált a karma-dalokra az aktuális lelkiállapotom, mint azóta bármikor.
S hiába váltak a nóták optimistábbá, olykor még a vidámság és a boldogság jeleit mutatóvá is, nem találtunk egymásra Bérczesi Robi gondolataival. És nem is éreztem hitelesnek őt ezekben a szövegekben. Nem hittem, hogy meggyógyult, hogy absztinens lett.
Bérczesi Robi adatlapját itt találod.
A rajongó, akinek az ezredfordulót követő években karma-dalszövegekkel volt kiplakátolva a szobája, elfogulatlan kíváncsisággal és nyitottan hallgatta végig a beszélgetést, amelyet Péterfy Bori moderált és a Momentán Társulat performanszai tarkítottak ezen a Valentin-napon megrendezett Hajógyár-portrébeszélgetésen, az A38 Hajó gyomrában.
Jól mutatja a hatalmas érdeklődést (teltházas volt az esemény), hogy nem helyeztek ki székeket. Szeretem a Hajógyár-estekben azt a fajta intimitást, amelyet az ültetős-jelleg kölcsönöz az eseményeknek. Ettől meghittebbé válik a beszélgetés és Bérczesi Robi esetében ez igazán indokolt lett volna. Ugyanakkor nagy öröm, hogy ismét rendben van, hogy a zenekar sikeres és hogy annyira nagy az érdeklődés a beszélgetéssel egybekötött minikoncetre, hogy okafogyottá válik a székek kihelyezése. És a közönség összetételéből ítélve a többség már akkor is hallgatta a karma dalait, amikor a legsikeresebb lemezek, a hiperkarma és a hiperkarma2 megjelentek.
A beszélgetés azzal kezdődött, hogy Robi naplóbejegyzését hallgathattuk meg Bori felolvasásában. Ebben szerelmet vall álomvilág-béli szerelmének/feleségének. Ebben a világban családos ember, ahol két ikerlány apukája és imádja a feleségét. Aki nem más, mint Katy Perry. Legalábbis nagyon hasonlít az énekesnőre.
Robi életében először általános iskola negyedik osztályában volt szerelmes – tudjuk meg Robitól. S mesélné is tovább a történetet, ha a Momentán Társulat nem szólna közbe. Az ő feladatuk az – ahogyan már korábban is -, hogy random megszakítsák a beszélgetést egy-egy viccesnek tűnő jelenet előadásával. Intim sztorikat és pillanatokat törnek meg, teljesen indokolatlanul. Ez picit mellé-telitalálat a koncepcióban.
Ott volt a fejem felett a kérdőjelem (a közönséggel kapcsolatban)
Ahogy a dalszöveg is szól. Nem értettem a közönséget.
Robi a teltház óriási alapzajban próbált mesélni az életéről, de szinte lehetetlen volt értelmezni, amit mond. A közönség végigbeszélgette az estét, ami nagy tiszteletlenség az előadóval szemben, aki azért ült ki a színpadra, hogy némiképp megnyíljon nekünk. Mintha mindenki csak a koncertet várta volna és nem lett volna kíváncsi az emberre a dalok mögött. Éppen az este azon vetületére, amely a leginkább egyedivé és izgalmassá tehette volna az eseményt.
– Álmok, amelyek meghatározzák az egész, következő napunkat. Éppen ezért imádom, amikor szerelmes vagyok álmomban, mert olyankor egész nap azt érzem, hogy felhőkön lépkedem
– mondta Bérczesi Robi.
És amikor Péterfy Bori verselve felolvasta az egyik hiperkarma-szöveget, újra és újra beleborzongtam. Főként, amikor azt hallottam:
a folyóparton állunk/a világ végén ketten… csak lássam rajtad, hogy élsz.
És visszatérek a huszonéves önmagamhoz, amikor a Dürer Kert szabadterén hallgattuk a karma-koncertet és annyira de annyira rossz volt, hogy ha nem tudtam volna fejből az összes szöveget, ezt a dalt sem ismertem volna fel. De nem érdekelt, mert az életérzés megtöltötte a levegőt és lehetetlen volt ellenállni.
– Az alkotás a szerelmem és a dalszövegek a gyermekeim
– mondta Bérczesi Robi az alkotói, dalszövegírói folyamat kapcsán.
– Aki nem saját magát szereti minden es mindenki felett a legjobban a világon, annak minden, a szeretetre irányuló törekvése érzelmi koldulás csupán
– mondta Robi és jelezte, hogy szerinte ez az este legfontosabb gondolata.
Az este mini- koncerttel zárult, s a közönség végre megkapta, amiért érkezett. Koncertet, személyes történetek és beszélgetés nélkül.
A dalokat hallgatva pedig időutaztunk, ki-ki a saját életében és emlékeiben.
Fotók: Zeneszöveg.hu hivatalos