Május első keddjén a hegedű nyomába eredtünk a Hajón, ugyanis FollowTheViolin érkezett a fedélzetre. A tánc-szekcióért ezúttal a Duda Éva Társulat felelt, míg az est nyitó- és záróakkordját a Szaffi zenekar adta meg. Grecsó Zoltán meghívására a FollowTheViolin művésznéven ismert Farkas Izsák ejtette ámulatba a közönséget gyönyörű játékával. Ezen kívül május első kedd estéjén a hegedű dallamaira a Duda Éva Társulat táncosai mutatták be látványos produkciójukat.
A május 2-i Zene x Mozgás estet a Szaffi zenekarral, azaz Erdélyi Zsófia formációjával nyitották és zárták, akik minikoncerttel engedtek betekintést a szívük és lelkük legmélyére.
A Szaffi zenekarral hallhattuk az első beszélgetést is az este folyamán
Grecsó Zoltán kedvessége könnyen megnyitotta a tagokat: Zsófi a zenekar vezetője, ő a szövegíró és ő válogatta a tagokat is maga köré. Az alternatív zene kedvelőjeként felcseperedett énekesnővel ellentétben a zenekari tagok kevésbé tartják fontosnak a dalszövegeket és inkább az instrumentális vonal kedvelői: ebből gyúrják a megfelelő elegyet a Szaffi zenekar számára. A csapat egyébként az Öröm a Zene tehetségkutató döntőjére alakult és azóta dolgoznak együtt ebben a formában. 2023-ban tehetségkutatókra és fellépésekre (Három Holló, május 17. a következő fellépés) is készülnek, valamint dolgoznak a lemez anyagán is.
Érzékelhető, hallható és látható is volt, hogy a tudatos és magabiztos színpadi jelenlétet még erősíteniük kell, ahogyan a tiszta hangokat is a helyükre kell énekelni – ez is igényli még a gyakorlást a Szaffi zenekar és Erdélyi Zsófia részéről. A Szél című dal is elhangzott, amely a keresőmotorok szerint a legismertebb a formáció szerzeményei közül és ha még ebben is felfedezni vélünk hamiskás hangokat és alulintonálást, csakis előnyükre szolgálhat a rutinszerzés és a sok-sok próba. Mivel huszonéves zenészekről van szó, idejük bőven rendelkezésre áll, hogy kibontakoztassák és pallérozzák tehetségüket és tudásukat a zenekar keretein belül. Zsófi elmondta, hogy nagyon határozott elképzelései vannak a formációval kapcsolatban, reménykeltő lenne, ha arra vonatkozóan is lenne víziója, hogy hogyan lehetne a dalokat és a színpadi fellépést/kiállást professzionálisabb szintre emelni. Kitartás és sok-sok munka szükséges ehhez, a tehetség gondozása és a tudás, valamint a tapasztalat bővítése mellett.
Farkas Izsák hegedűművésszel az együttes alapítása óta folyamatos a Duda Éva Társulat együttműködése, több előadásunk zeneszerzője és a Ramazuri című tánc-cirkuszi produkcióban előadóművészként is szerepel. Az A38 Hajón több különböző repertoárelőadás részleteit mutatták be Izsák közreműködésével.
A hegedűművész 2010-ben végzett a Liszt Ferenc Akadémián, ahol tökéletesen elsajátította a klasszikus zenei alapokat. Azonban a hagyományos normák mellett már az egyetemi évek alatt elkezdett foglalkozni a zene fogalmi határainak tágításával. Formabontó performanszaiban többek között elektromos hegedűjével ad új hangzásvilágot már jól ismert slágereknek.
Izsák elmondta, hogy másfél évig úgy tanult zenélni, hogy nem olvasott kottát, hanem hallás alapján tanulta meg a műveket, amelyeket a tanára eljátszott neki. Szerinte nem a kottában van a zene, hanem abban, amit eljátszik, amit a kezével és a hangszerével is hozzátesz.
– Jó tanáraim voltak, akik megtanították, hogy a játék a lényeg és nem az, hogy milyen stílusban adom elő. Mindig benne kell, hogy legyen a játékosság: találja meg benne a kihívást és az új dolgokat, hiszen az improvizációt ad, s megmutatja, hogy mindig minden változik az életben. Azaz: nekem is változnom kell a zenében, a koncertekkel, amely közös élmény a közönségemmel. Együtt kell lélegezni a folyton változó közönséggel – fejtette ki gondolatait Izsák.
Melyik Farkas Izsák hegedűművész leginkább autentikus énje?
Nyolc zenekarban játszik és elmondása szerint mindig az a kedvenc, amelyikben éppen játszik. Akár a kortárstánc társulattal lép fel, akár egy óvodában ad elő és ovis teát iszik a gyerekekkel.
Gyakran improvizál, looper-pedálokat használ, ezért a fellépései legfontosabb eleme a technikai háttér, amely nagyban meghatározza az előadását. Ha pedig már zenekar is van mögötte, az már összművészet. Így vált fontossá számára a fény és a zene, valamint a tánc összhangja az önkifejezés útján és a színpadi előadásában.
– A zenében korábban soha nem figyeltem a szöveget. Ahogyan a mozgást sem. Tanultam társastáncot, de nem érdekelt. Duda Évával 2010 tavaszán ismerkedtem meg a a Hegedűs a háztetőn próbáján ismerkedtem meg és azóta remekül dolgozunk együtt. Azóta megváltozott a véleményem a kortárs táncról és az egymásra hangolódó crossover-műfaji előadásokról – emlékszik vissza a hegedűs.
Duda Éva koreográfus-rendező számos műfajban alkot, táncelőadások létrehozása mellett különféle zenés produkciók, mozgásszínházi előadások, valamint nagyszabású operák, musicalek, filmek koreográfusa is. A Harangozó Gyula-, Honthy Hanna-, Lábán Rudolf- és Imre Zoltán-díjas alkotó önálló együttesét a 2009-2010-es színházi évadban alapította. A Duda Éva Társulat ma már az ország egyik legismertebb kortárstánc társulata. Előadásainkon az elmúlt évek során több mint százezer néző volt jelen, számos fesztiválon szerepeltünk belföldön és külföldön egyaránt.
Duda Éva 2009-ben készítette el a Lunatica produkciót, s erre az időpontra datálja a társulat születését. Utána készült a Faun című darab, amely azért is volt különleges, mert valódi víz volt a színpadon. Akár három előadás is elkészült egy év alatt – akkoriban buzogott Évában az energia és a kreativitás. Azóta stabilizálta a társulat bázisát a Jurányi Közösségi Házban és már képzési programokat és workshopokat is tartottak. Nem csak Budapesten, hanem országszerte, illetve nemzetközi szinten is fellépnek, s komplex tevékenységi kört folytatnak.
– Tudatosabban szerkesztek előadásokat, mint korábban. Ösztönösebben, intuitívebb formában dolgoztam, kevesebb volt a szakmai tapasztalatom, de idővel csiszolódott a látásmódom és a metodika is. Szélesítettem a nézőpontomat a kevésbé progresszív szempontoktól a mainstream műfajok felé. Ezen stílusok között félúton helyezkedünk el jelenleg. Ezzel pedig új közönség-réteget szeretnék megcélozni és
minél több emberrel megszerettetni a tánc és a mozgás örömét, szeretetét, élvezetét. azt, hogy olyan dolgokat lehet vele kifejezni, amelyeket szavakkal nem feltétlenül.
Sokkal árnyaltabb és mélyebb rétegeket bontunk ki az előadásokban – fejtette ki Duda Éva.
A művész nagyon sokrétű érdeklődéssel rendelkezik, kíváncsian áll minden műfajhoz, s ez is azt eredményezi, hogy rendkívül széles réteget képes megmozgatni a társulat azokkal az előadásokkal, amelyeket időről időre nagyon különböző műfajokban alkot a Rómeó és Júliától a Disney-darabokon át az operáig. Legyen a darabban színész, nagyzenekar, tánc és tér, forma és képszerkesztés: minden, ami showbiznisz, látványos, élettel teli, az rendkívüli módon motiválja Duda Évát.
Ez a fajta energikus, életigenlő hozzáállás száz százalékosan jelen volt a Duda Évával való beszélgetésben is az A38-on és jelen volt az is, ami Éva egyik fontos alapköve: minél több embert bevonni a tánc és a mozgás örömének megélésébe.
Örülni az életnek, mosolyogni, együtt rezegni a jó dolgokkal, megélni az élet minden egyes szövevényét, intenzíven, energikusan és teli ezernyi színnel.
Az esemény a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Az eseményről előzetesen itt írtunk beharangozót.
A beszélgetést itt tudod visszanézni.
Fotók: Hajógyár hivatalos