Újra kamasznap a Parkban – a JusTeenTime idén is várja a 12-15 év közötti fiatalokat

Idén szeptember 15-én második alkalommal rendezi meg a Budapest Park a JusTeenTime nevű eseményét, amelynek középpontjában most is a 12-15 éves korosztály áll.

A rendezvény nem titkolt célja, hogy kimozdítsa ennek a generációnak a tagjait az online világból, és lehetőséget adjon nekik, hogy számos izgalmas dologban kipróbálják magukat, új barátokat szerezzenek vagy épp hasznos új ismeretekhez jussanak. Ők voltak azok, akik a Covid ideje alatt keveset tudtak találkozni a kortársaikkal, és sokszor el is magányosodtak, és ők azok is, akik már elég nagyok ahhoz, hogy érdeklődjenek a zene és a koncertek iránt, de egyedül még nem vehetnek részt ezeken. Ez most mind megváltozik egy napra a Budapest Parkban, ahol  a legváltozatosabb, inspiráló programok várják a tiniket – és természetesen a szüleiket is.

A programok egyszerre szórakoztatóak és csak épp a megfelelő mértékben edukatívak: a Divat szigeten a fenntartható divat és a DIY vár mindenkit, de kaphatnak smink és bőrápolási tanácsokat is. Kiderülhet, hogy valakiből sportoló, rocksztár vagy épp a TikTok új csillaga lesz-e, miután kipróbálhatnak különböző sportágakat, a zsonglőrködést, elektronikus- és ütőhangszereket és persze a tartalomgyártó platformot.  Az érzékenyítő pontokon biztonságosan megtapasztalhatják, hogy milyen testi nehézségekkel élni, és megtanulhatják, hogyan tudnak könnyen segíteni másoknak. Praktikus ismeretekből sem lesz hiány: a pénzügyi tudatosság fejlesztéséhez vagy épp a tökéletes diákmunka kiválasztásához is kaphatnak tippeket. De hallhatnak önismeretről és egészséges életmódról, vagy akár robotikáról és űrkutatásról is – vagy csak lazulhatnak és társasozhatnak egyet a régi és ez itt megismert új barátaikkal.

Természetesen a nagyszínpad sem marad üresen: az itt zajló programok házigazdája idén is Lil Frakk lesz, a helyszín pedig hip-hop táncshow-val, cserihanna és Fiúk koncerttel, illetve egy T.Danny, Sisi, Gyarmati Fanni, Hais Dorottya és Moriones részvételével zajló izgalmas beszélgetéssel vár mindenkit.

A koncertek alatt áll majd össze a “Piros Lapot az Iskolai Bántalmazásnak!” flashmob is: ez a Kamaszfesztivál által szervezett  “Ne Bántsátok Egymást” kampány fő üzenete. A piros lap, mint a szabálytalanság szimbóluma az iskolai kortárs bántalmazások megelőzésére hívja fel a figyelmet.

Bár ez lesz az a nap, amikor a gyerekek már 12 éves kortól felnőtt kísérő nélkül is beléphetnek a Parkba, de ez nem jelenti azt, hogy a JusTeenTime ne várná a szülőket is kifejezetten nekik szóló programokkal. Meghallgathatják a kamaszok mentális egészségével foglalkozó kisszínpados kerekasztalbeszélgetést, melynek résztvevői Szlankó Viola (UNICEF Magyarország), Szél Dávid (pszichológus, az Apapara vagy Tabuk és dilemmák a kamaszok nevelésében c. könyv szerzője) és Labancz Dániel (pszichológus, Nyugi! című szülőknek szóló kamaszkönyv szerzője), és közben kérdezni is lehet a szakértőktől.

Ez tehát az a vasárnapi program, ahol a tinik és a szülők akár együtt, akár külön-külön is kikapcsolódhatnak, és ahonnan egyáltalán nem unalmas módon megszerzett új ismeretekkel és új barátságokkal mehetnek haza.

Fotók: Budapest Park