VéNégy Fesztivál: utcaszínházi produkciókkal is találkozhat a közönség

A nemzetközi utcaművészeti színtér egy-egy jeles képviselője érkezik a nyáron Nagymarosra Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Magyarországról. A július 2. és 5. között megvalósuló VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó utcaszínházi programjában tűzzsonglőr-előadás, bohócshow, fényshow, valamint extrém síbajnokság is helyet kapott.

A fény varázsa, virtuóz zsonglőr- és akrobatamutatványok, óriási lángoló eszközök, tánc és humor várja a Dunakanyarban fesztiválozókat.

Bohócshow-val érkezik a fesztiválra Szlovákiából a Duo Kyseli Krastafci. Zsonglőrködéssel és akrobata mutatványokkal tűzdelt vidám, interaktív előadásukkal július 3-án lépnek fel.

A Tűzmadarak társulat tűzshow-ja a fesztivál pénteki napján lesz látható. A Tűzhang című produkció teátrális tűzzsonglőr-előadás óriási lángoló eszközökkel, látványos pirotechnikai elemekkel és virtuóz zsonglőr-, valamint akrobatamutatványokkal. A látványvilágot Hang Drum zene színesíti – írják a közleményben, kiemelve, hogy a Tűzmadarak cirkuszcsoport 2000-ben alakult, azóta bejárta a világot előadásaival. Produkcióikban a cirkusz a tánccal, színházzal, vizuális és más társművészetekkel alkot egyedi világot.

Extrém síbajnokság is várja az érdeklődőket. A The Trick Brothers Prágából érkezik a fesztivál zárónapjára. Két elszánt terepsíelő fej-fej melletti küzdelmének, országot átívelő kalandos utazásának lehetnek szemtanúi a nézők a Skiing Odyssey című produkcióban.

A lengyel Teatr Los Fuegos társulat a fény varázsát hozza el Krakkóból. A csoport UV show-ja egy mesebeli és varázslatos világba kalauzolja a nézőket. „Tündérmesébe illő színek, kézzel festett jelmezek, egyedi kellékek, magával ragadó zene és tánc, zsonglőrmutatványok és akrobatika, mindez egy bámulatos előadás keretében” – írják a július 5-én éjszaka látható produkcióról.

Az utcaszínházi produkciókon túl színházi előadások, valamint koncertek is várják a közönséget. Fellép többek között a 4S Street, az Analog Balaton, a Bëlga, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, DESH, Dzsúdló, az Elefánt, az Esti Kornél, valamint a Quimby zenekar.

Fotók: VéNégy Fesztivál