William Shakespeare – Nagy Feró: Hamlet előadás az Akváriumban

Csikorgó, sarkaiból végérvényesen kifordult világ, a pillanatnyi megnyugvás is hűtlen barát. Minden ütést állnunk kellene. Erre most összetársulunk. Hamlet egyedül van. Ebben a punk-rockoperában is. Erre szokták mondani: tetézik a bajt ezek a fiatalok. Megsejtettek valamit és most ezt kajtatják, megállíthatatlanul. 

Hamlet előtt megjelenik halott apjának szelleme és egy csapásra felismerni véli végzetét: a kínzó gyötrelem eredete, a büntetésért kiáltó tett nem maradhat feltáratlan, ez a seb nem forr össze magától. Ebben a punk-rockoperában sem. Ha pedig kimondják, hogy ez a sejtelem a szellemi közösség fontosságáról szól, amiben még jól is érzik magukat, az egykönnyen kiábrándult gúnykacajra nyújt okot. 

Hamlet útja során egyre kevesebb társra számíthat, akire igen, azokat ő zárja ki az életéből.

Ebben a punk-rockoperában sem számíthat túl sok jóra. Mindenki hazug, mindenki ellenszenves, mindenki átveri. Aztán Vilmosnak eszébe jut, hogy az ebédlőasztal mellett oly sokszor szólt ez a Gyarlóság, asszony a neved, ez miből is van?

Ebből a ’85-ben kiadott punk-rockoperából, amiben dühösek, csapzottak, aljasak, kegyelmet nem ismerők és végtelenül viccesek leszünk, hogy kizökkentsük magunkat egy picit, hogy elindítsunk valamit. Nem vagyunk egyedül. Hogy mindent ütést álljunk.

Turi Péter – Hamlet

Liber Ágoston – Claudius

Sas Zoltán – Gertrud

Gálhidy Sára – Ophélia

Kerek Dávid – Guildenstern, Laertes, Színész király, Marcellus

Vatamány Atanáz – Polonius

Fülöp Kristóf – Rosenkrantz, Hamlet atyjának szelleme, Színész királyné

Szövegkönyv: Sas Zoltán, Krasznai Vilmos, Vatamány Atanáz

Magatartás koordinátor: Téri Gáspár

Hamlet atyjának szakálla: Patkós Gergő

Jelmez: Krasznai Bora

Zenei vezető: Fülöp Kristóf

Rendező: Krasznai Vilmos

“Mert nem az a nagyság, hogy csak a nagy célokra mozdulunk, hanem hogy nagyot teszünk kis ügyért is, ha az becsület dolga.”

Fotó: Akvárium Klub x SICC Produkció