Azok a régi csibészek: Várkonyi Mátyás

Várkonyi Mátyással, a Rock Színház alapítójával és igazgatójával, a Generál együttes alapítójával folytatódik a Hangfoglaló Program múltidéző sorozata. Az Azok a régi csibészek címmel elindított programsorozat a Hangfoglaló Program Könnyűzenei örökség alprogramjának keretében indult útjára, hogy aztán rövid idő alatt meghódítsa a rocktörténeti visszaemlékezésekre fogékony közönség szívét. A sorozat célja, hogy első kézből közvetítsen ismereteket Tovább…

50 éves a Szegedi Ifjúsági Napok – Jess Glynne és Wilkinson a SZIN-en

A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan – az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró buli első külföldi fellépőit, a szupertehetséges Jess Glynne-t és a brit d’n’b meghatározó alakját, Wilkinsont. Erősödik a hazai felhozatal is: már ott a sorban Majka & Curtis, Tovább…

Írd meg te Budapest Dalát! Pályázz itt, kattints a részetekért!

Budapest számos dalt ihletett már; a Budapest Dal honlap felsorolásában szerepel Bilicsi Tivadar, Kovács Erzsi, Rátonyi Róbert, Kern András, Cseh Tamás, a Hobo Blues Band, a Belga, az Emil Rulez és a Budapest Bár neve, és a sor még folytatható volna. Mégsincs egy egyértelmű “Budapest-dal”, amit kétmillió ember magáénak érez – írják. Ennek a hiánynak Tovább…

Máté Péter-díj a könnyűzenei és jazzelőadók elismerésére

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó könnyűzenészek elismerésével bővült az állami művészeti középdíjak sora. Az emberi erőforrások minisztere Máté Péter-díjat alapított, mellyel a díjazottak jogosulttá válnak az érdemes vagy kiváló művész elismerésre is. Idén először három személy részesülhet majd a díjjal járó jutalmakban március 15-e alkalmából. „A könnyűzene és a jazz területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó előadóművészeknek Máté Tovább…

Sopronba érkezik az Avenged Sevenfold és Steve Aoki is

Újabb világsztárok a Telekom VOLT Fesztiválon Valentin napján – immár hagyományosan – újabb világsztárokkal lepte meg közönségét a Telekom VOLT Fesztivál. Először áll hazai színpadra az amerikai szupersztár csapat, az Avenged Sevenfold, tucatnyi tortával és egy várhatóan gigantikus show-val tér vissza Sopronba az elektronikus zenei élet egyik igazán ikonikus alakja, Steve Aoki, érkezik a The Tovább…

Új generáció! Songbook.hu lett a Zeneszöveg.hu-ból!

A Zeneszöveg.hu, amely 2018-tól a Songbook.hu csoport tagjaként működik, egyre bővülő tartalmaival s a zenei élet számára hasznosítható lehetőségeivel most nemzetközi vizekre is evez: nem csak a magyar dalszöveg oldal újult most meg, hanem a V4 országok és a későbbiekben számos más régió felé is nyit, minden területen létrehozva az adott ország specifikus dalszöveg adatbázisát. Tovább…

2018 LEGMENŐBB DALSZERZŐ TÁBORA MÁR VÁRJA A JELENTKEZÉSEDET!

2017 novemberében a Zeneszöveg.hu a Songbook.hu csoport tagjaként megrendezte az első magyarországi, nemzetközi dalszerző tábort, 20 magyar és 10 külföldi résztvevővel, többek között lengyel, cseh, brit és svéd alkotókkal. A hétvégén ért véget az Artisjus által megrendezett Songwriting Camps, amely szintén nemzetközi dalszerző tábor, Budapesten, magyar résztvevőkkel (is), addig a Songbook már dolgozik a 2018-as, Tovább…

Átadták az Artisjus-díjakat

A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba és a Metróhuzat sorait is jegyző Tariska Szabolcs kapta az év szövegírójának járó Artisjus-szobrot, míg Závodi Gábor vihette haza az év zeneszerzőjét illető díjat – ő Koncz Zsuzsa Tovább…