Külföldi premieren mutatják be a Huszonhat év – Privát PETŐFI koncertszínházi előadást

A budapesti debütálás után Brüsszelben is bemutatkozik a Huszonhat év – Privát Petőfi koncertszínház. A 200 évvel ezelőtt született költőóriás, Petőfi Sándor alakját megidéző előadást a külföldi közönség a belga fővárosban láthatja először. A Petőfi Kulturális Ügynökség Petőfi-bicentenáriumi programjának a brüsszeli Liszt Intézet ad otthont. Koncertszínházzal idézi meg Petőfi Sándort Adorjáni Bálint színművész alkotótársaival, Kacsó Tovább…

Hajógyár x A38 x Tünet Együttes x AGAVOID x Égjárók

Május utolsó keddjén a dallamok ismét testet öltenek a táncban, hiszen a drámai mozdulatokat a Tünet Együttes, míg a zenét az AGAVOID és az Égjárók szállítják a Hajóra! Mit érdemes tudni a főszereplőkről? Az AGAVOID 2015-ben kezdte el bontogatni a szárnyait, és még abban az évben be is jutottak a Kikeltető tehetségkutató döntőjébe. A Puskás Tovább…

Hajógyár x A38 x Németh Juci – G. Szabó Hunor duó x Momentán Társulat

Májusban is megtöltjük zenével és improvizációval a Hajót, ugyanis Péterfy Bori Németh Jucival, a sokoldalú énekesnővel és párjával, zenésztársával, G.Szabó Hunorral beszélget, míg a Momentán Társulat művészei rögtönzött előadásukkal szórakoztatják majd a közönséget. Mire is számíthatunk? Németh Juci énekesnői karrierjét az Anima Sound Systemben kezdte, az évek alatt pedig olyan zenekarokkal is együttműködött, mint pl. Tovább…

Hajógyár x A38 x Pajor Tamás dalszerzői est

Május 16-án a műfaji határokat nem ismerve, Pajor Tamás szövegvilágában kalandozunk egyet Kemény Zsófi vezetésével! Hogyan pörgetjük fel az estét? A saját magát dalszerzőként, prédikátorként, performerként és talpas gondolkodóként aposztrofáló Pajor Tamás már a 80-as években aktív résztvevője volt a hazai zenei életnek. Az 1980-ban alapított Neurotic együttessel – mely az egyik első budapesti punk Tovább…

Hajógyár x A38 x mïus x Attaray

Május 9-én a mïus X Attaray Visual szállít egy páratlan audio-vizuális élményt a Hajó fedélzetére, amit elektronikával, füsttel és különleges fényekkel fűszereznek meg. Mi fog történni? Álmos Gergely már több mint 10 éve pörgeti mïus névre keresztelt elektronikus projektjét. A Théque Records és a berlini Sonar Kollektiv művésze az építészet felől érkezett a zene világába, Tovább…

Hajógyár x A38 x FollowTheViolin x Duda Éva Társulat x Szaffi

Május első keddjén a hegedű nyomába eredünk a Hajón, ugyanis FollowTheViolin érkezik a fedélzetre. A tánc szekcióért ezúttal a Duda Éva Társulat felel, míg az est záróakkordját a Szaffi zenekar adja meg egy igazi örömzenéléssel! De hogy kik is ők? Grecsó Zoltán meghívására elsőként a FollowTheViolin művésznéven ismert Farkas Izsák ejti ámulatba a közönséget gyönyörű Tovább…

Átadták a Fonogram-díjakat: íme a 2023-as nyertesek

Huszadik alkalommal adták át a Fonogram – Magyar Zenei Díjakat. A Fonogram-nap nevű interaktív műsorfolyam során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derült fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte #azévslágere közönségszavazást. NÉZD MEG FONOGRAM-NYERTESEK LISTÁJÁT A Tovább…