Demjén Ferenc hibátlan koncertet adott a ZamJam utolsó napján

Demjén Ferenc közel a nyolcvanhoz – s bár kisebb segítséggel (Demjén-rendszámtáblás motorjába kapaszkodva) -, de hibátlan koncertet adott a ZamJam utolsó napján.  Így kell méltósággal, a közönség felé tanúsított maximális tisztelettel és odafordulással fellépni.  Igaz, hogy a sör-buborékokkal teli pólót soha nem értettük, de vélhetően nincs nagy megfejtés mögötte: ezt szereti és ebben érzi jól Tovább…

Hajógyár x A38▪️Zene x Színház x Tasnádi Bence portrébeszélgetés x Ed Is On x Momentán Társulat

Péterfy Bori augusztusban kétszer is házigazda lesz az A38 hajón, hiszen Kamarás Iván után egy másik olyan színészt is vendégül lát, akinek nem kevés köze van a zenéhez. De ki is ő? Tasnádi Bence Junior Prima díjas magyar színész, hazánk egyik legjobb színházában, a Katona József Színház társulatában játszik. A 35 éves művész nem csak Tovább…

Hajógyár x A38 x Zene x Szöveg x Vecsei H. Miklós és a QJÚB

Az augusztusi Zene x Szövegen ezúttal nem egy kortárs szövegíró teljesítményét méltatjuk majd, hanem egy igazi hazai költőóriás, és az ő életművére épülő zenei projekt mutatkozik be. Kik a kockák? Vecsei H. Miklós és a QJÚB projektje igazán nagy vállalás, hiszen a művészek a különböző művészeti ágakat ötvözve, azok határterületein hozzák létre nagy költők életműveit Tovább…

Hajógyár x A38 x Zene x Színház x Kamarás Iván x Momentán Társulat

Augusztus első napján Péterfy Bori egy igazán nagy színészt lát majd vendégül Zene x Színház estünkön. Vendégünk főleg a színházi világból érkezik, de sem a színpadi sem a stúdió éneklés nem áll távol tőle! Ki is ő? Nem más, mint Kamarás Iván, pécsi születésű Jászai Mari-díjas színész, aki 2013-ban Bombajó címmel zenei albumot is megjelentetett. Tovább…