„Vadállatok” címmel album született a legkisebbeknek a Fonogram-díjas Veronaki zenekartól

Varga Katalin meséin generációk cseperedtek fel, akik közül többen ma már (nagy)szülőként lapozgatják a József Attila-díjas írónő híres, iskolakezdőknek szánt könyveit: a „Mosó Masa Mosodáját” vagy a „Gőgös Gúnár Gedeont”. A lehengerlő rímfaragó a kisebbekre is gondolt, így született meg 1966-ban a „Vadállatok”, amelyet maga az alkotó unokája Fonogram-díjas zenekarával közösen, a Veronakival dolgozott most Tovább…

Harmadszorra is visszatér a KEMP dalszerző tábor

A 2021-es és 2022-es KEMP-et követően a Banana Records harmadszorra is megrendezi dalszerző táborát 2023 október 3-6. között Csopakon, a Manor House Inn-ben. Tavaly 25 zenész, előadó és producer gyűlt össze a világ zajától távol, hogy együtt koncentrálhassanak az alkotás folyamatára. Az elvonulást még különlegesebbé tette, hogy a legkülönbözőbb zenei világok találkozhattak és a legkülönbözőbb Tovább…

Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda

Jövő márciusban ismét Budapesten portyázik Dani Filth és hírhedt zenekara, a Cradle Of Filth. A több mint 30 éve aktív csapatot a jól ismert amerikai horrorpunk énekes, Wednesday 13 is elkíséri, aki Murderdolls programmal készül, nyitózenekarként pedig a Sick n’ Beautiful játszik a Dürer Kertben. A Cradle Of Filth az angliai Suffolk megye legsötétebb bugyraiból Tovább…

Szenvedélyes Petőfivé vált Ember Márk

Nagy érdeklődés előzi meg a Petőfi Sándor x Szendrey Júlia kapcsolatát színpadra állító, formájában, műfajában és zenei világában is sokat ígérő szabadakarat >>>> című koncertszínházi előadást. Az októberben, csupán néhány előadásra színpadra kerülő darabhoz megérkezett az első klip, amiből kiderül: Ember Márk lánglelkű Petőfiként milyen szenvedéllyel éli meg a szerelmet.  Végre ízelítőt kaphatunk az október Tovább…

Project first.wave’s GBM Songwriting Camps

Apply now and don’t miss this unique opportunity! Project first.wave’s GBM Songwriting Camps championing Gender Balanced Music (GBM) and emphasising diversity and inclusivity in production teams. The project’s goal is to amplify the voices of female and non-binary music producers in the music and entertainment sectors. In the camp you’ll have the opportunity to collaborate Tovább…

Cseh Tamás-est, Füst a Szemében

Cseh Tamás története és dalai Bereményi Géza és Csengey Dénes dalszövegeivel,  Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán  a szövegkönyvet írta és rendezte: Vecsei H. Miklós CSEH TAMÁS DALSZÖVEGEI ITT. Játsszák:  Ratkóczi Huba (QJÚB) Szabó Balázs (Szabó Balázs Bandája) Vecsei H. Miklós (QJÚB) Vendég: Bereményi Géza Dalszöveg: Bereményi Géza, Csengey Dénes Zene: Cseh Tamás, Másik János, Novák János Tovább…

Megjelent a Tornóczky All Access első nagylemeze

Tavaly nyáron több mint huszonöt sikeres szakmai év után új fejezethez érkezett el ifj. Tornóczky Ferenc pályafutása. A Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese megalapította dinamikus, autentikus, sallangmentes zenekarát, amelyben Nagy Ricsi énekel, Temesi Berci basszusgitározik, Zombori Atus dobol. Mától minden digitális zenei platformon, valamint saját webshopjukon keresztül is elérhető első nagylemezük, az „Elkezdték, folytatjuk…”! Az albumról Tovább…

Megjelent del.grady új EP-je

Első albuma után a del.grady nem tétlenkedett: hamarosan hallható friss EP-je, amelyről az elsőként bemutatott dal tőle szokatlanul magyarul készült. A “trapped” című track szerencsére most is hozza a camden alsói hangzást, ezúttal viszont a magyar hiphop kultúrát vette témájául az előadó.  “A “trapped” a kislemez nyitó trackje, ami a fontosságát hangsúlyozza. A szöveget hallgatva/olvasva Tovább…