Elhunyt a Boney M. együttes alapító producere, Frank Farian

Elhunyt 82 éves korában Miamiban lévő otthonában Frank Farian popzenei producer és egykori popénekes, aki olyan sikeres együtteseket alapított és menedzselt, mint a Boney M. és a Milli Vanilli.  Halálhírét kedden a családja hozta nyilvánosságra. Franz Reuther néven született 1941-ben a németországi Kirn an der Nahe-ban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban. Apja elesett a háborúban fia születése előtt, Tovább…

Sárkánykaland – Zenés-filmes szárnyalás gyereknapi programokkal a Margitszigeten

 A tavalyi vastapsos sikert arató filmkoncert után, idén az Így neveld a sárkányodat kerül színre a Margitszigeten. A világszínvonalú produkciók mellett idén sem hagy minket moziélmény nélkül a Margitszigeti Színház. A Jurassic Park dínói helyett, ezúttal a sárkányoké lesz a főszerep május 25-én DreamWorks nagysikerű animációs filmje, az Így neveld a sárkányodat elevenedik majd meg Tovább…

Jason Derulo és Michael Bublé közös dala, a Spicy Margarita

Jason Derulo tavaly év végén már lerántotta a leplet februárban premierező albumáról, aminek híre a Hands On Me című, első single megjelenésével karöltve érkezett, most pedig egy olyan kollabbal jelentkezik, ami sokak számára okozhat meglepetést! A ma napvilágot látó „Spicy Margarita”, az új korong, a ’Nu King’ utolsó hírnöke, és nem más közreműködött benne, mint Tovább…

Táncolható szomorkodás a hóban – Megérkezett Majré legújabb dala

Az alapot Majré zenekarának új dobosa, Szabó Áron az együttműködésük kezdetekor küldte át az énekes-dalszerzőnek, majd a kettejük fejtegetéséből született félkész dal került Schmidt Gergő ’Tembo’ producerhez. Az ő munkájával és Béres Gábor basszusgitársávjával összeállt a Kényelmetlen. „Áronnal még csak most kezdtünk közösen dolgozni, de már látszik, hogy nagyon jól tudunk együttműködni a dalszerzésben is, Tovább…

Dos Diavolos – Ganxsta Zolee & Takács Vilkó a RockHázban

2024. február 3. 20:00, Budakalász, RockHáz  Ganxsta Zolee-t nem kell bemutatni ma már senkinek, ő az ország egyik leghírhedtebb megmondója, aki nem csak, hogy 1995-ben megalapította a Ganxsta Zolee és a Kartelt, de azóta is töretlenül jelen van a hazai (zenei) közéletben. Takács Vilkó neve is sokaknak ismerősen csenghet, főként a Kartel gitárosaként ismerhetjük, de Tovább…

Haydn, Mozart és Beethoven művei az Esterházy-kastélyban

A darabok többek között olyan elismert előadók és zenekarok előadásában hallhatók, mint Chen Reiss, Arabella Steinbacher, Magdalena Kozená, Sir Schiff András, Sir Simon Rattle, valamint az Európai Kamarazenekar (Chamber Orchestra of Europe) és a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekara (ORF Radio-Symphonieorchester Wien) – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. A január 21-i nyitókoncerten az Academy of Tovább…

Pogány Induló lemezbemutató koncert vendégekkel

POGÁNY INDULÓ LEMEZBEMUTATÓ KONCERT 2024. március 2. (szombat), 20.00 – MVM DOME  VENDÉGEK: Parno Graszt Ekhoe Ótvar Pestis VZS Hibrid „A közönség elégedetten fog távozni!”  Pogány Induló lázasan készülődik eddigi legnagyobb koncertjére az MVM DOME-ba és az új album is napokon belül megjelenik. Pogány Induló-dalszövegek itt. Pogány Induló néhány hónap leforgása alatt lett a fiatalok Tovább…

Korlátlan sörkóstoló a Várkert Bazárban jó zenékkel

Két napon át tartó sörfolyam veszi kezdetét február 23-án az egyetlen hazai téli sörfiesztán, az immár 8. alkalommal, a Serfőző szervezésében jelentkező, Indoor Sörfesztiválon. A több mint 100 csapból korlátlanul kóstolható habos nedű mellett sörtörténeti kulisszatitkok és gasztronómiai finomságok is terítékre kerülnek, – a korábbi helyszíneket kinőve – idén már a Várkert Bazárban. A sörimádók Tovább…

PIM / Gazdátlan tényrakások / Petri-tér kiállítás

„A versen kívül nincsen életem: a vers vagyok.” (Vagyok, mit érdekelne) Petri György (1942–2000) író, költő és esszéista pályafutása során kritikusan figyelte meg a társadalmat, és írásain keresztül próbálta megérteni annak változásait. Petritől mindig is távol állt az intézményesülés. A szabályokat, a kötelezettségeket megkérdőjelezte, és inkább a sajátos meglátásait követte. Úgy gondoltuk, hogy Petri életművét Tovább…

Urban Verbunk: Ne hazudj a bolygónak – GRANDIÓZUS SZÍNHÁZI TÁNC-SHOW

A magyar néptánc hagyományainak ősereje találkozik a globális társadalmi kihívásokkal és a mesterséges intelligencia megjelenésével az Urban Verbunk egyedülálló színpadi produkciójában. A „Ne hazudj a bolygónak!” című, műfaji határokon átívelő, rendkívül látványos, multivizuális tánc-show – a decemberi teltházas bemutató után – február 15-én és március 10-én látható újra a RAM-ART Színházban. Az Urban Verbunk legújabb Tovább…