Megjelent Majré debütalbuma

„Én az vagyok, akinek fogalma sincs róla, kicsoda” A MAJRÉ tizenkét dala stílusok és a szövegekben megjelenő témák tekintetében is igen sokszínű, az anyag pedig egyszerre lezárása egy korai és nyitása egy új korszaknak. Majré zenei karrierje öt éve indult, így igen nagy mérföldkő ez a megjelenés. Az eklektikus album számos élményt és változást foglal Tovább…

Megérkezett Majré Mehringerrel közös dala

Az Egyformák a legújabb dal Majré készülő debütalbumáról, amely Mehringer, valamint sosehol (Illés Ferenc) producer együttműködésével készült. A dalt Maier Peti, azaz Majré és a sosehol néven alkotó Illés Ferenc producer rakták össze közösen. „Átmentem Ferihez, aki elkezdett dolgozni ezen az alapon. Eleinte még nem annyira éreztem, de úgy voltam vele, hogy valamit mégiscsak megpróbálok Tovább…

Táncolható szomorkodás a hóban – Megérkezett Majré legújabb dala

Az alapot Majré zenekarának új dobosa, Szabó Áron az együttműködésük kezdetekor küldte át az énekes-dalszerzőnek, majd a kettejük fejtegetéséből született félkész dal került Schmidt Gergő ’Tembo’ producerhez. Az ő munkájával és Béres Gábor basszusgitársávjával összeállt a Kényelmetlen. „Áronnal még csak most kezdtünk közösen dolgozni, de már látszik, hogy nagyon jól tudunk együttműködni a dalszerzésben is, Tovább…

Leszámolás az A38 fedélzetén – kényszergyilkosságra készül MAJRÉ

Július 26-án veszélybe kerülhet minden férfi, nő és gyerek, aki az A38 Hajóra keveredik, de az életét azért senkinek nem kell féltenie – kivéve egy embert.  MAJRÉ és vérmes bandája nyilvános kivégzésre készülnek, de vajon ki lesz az áldozat? Néhány hónappal ezelőtt MAJRÉ összevert arccal kelt Kőbánya sötét, esős utcáin. Egy víztócsa tükrében látta meg Tovább…