A klasszikus zene 2018-as eredményeiről külön közleményt adott ki a brit zeneipari szervezet, a BPI. Azért is érdemes külön foglalkozni a gyakran háttérbe szoruló klasszikus zenével, mert több szempontból az iparági trendeket felülmúló, vagy éppen azokkal szembemenő növekedést könyvelhetett el.
A klasszikus zenei CD-eladások Nagy-Britanniában az általános visszaesés közepette is nőni tudtak, mégpedig 6,9%-kal; a stream pedig 42%-kal emelkedett (az iparági átlag 33%-nál jobban). A klasszikus zenében még mindig a CD a vezető formátum: majdnem 60% a részesedése; a stream pedig a zenefogyasztás negyedét képviseli itt (2017-ben csak az ötöde volt). Egyedül a digitális albumeladások estek vissza, igaz, ezek is kevésbé, mint a zeneipar egészében. Így a klasszikus zene fogyasztása (eladások + átszámolt stream) 10,2%-kal nőtt 2017-hez képest, ami a brit zeneipar összesített 5,7%-os növekedésének majdnem kétszerese.
Az év legkelendőbb klasszikus zenei albuma Andrea Bocelli Si című lemeze volt – 14 év után az első, amelyen korábban meg nem jelent műveket énekelt az olasz tenor. A popzenéből is érkeztek mellé partnerek: Ed Sheeran – ő társszerző is volt az alább hallható dalban -, valamint Dua Lipa és Josh Groban. Az album első helyre került a brit albumlistán, ami utoljára klasszikus zenei műnek 1998-ban sikerült: akkor James Horner a Titanichoz írt filmzenéje vezetett. A filmzenék egyébként kiemelten jól szerepelnek a klasszikus zenei kategóriában: a 30 legkelendőbb klasszikus album között 7 ilyen volt. Ezek egyébként a más klasszikus zenei művekhez képest jóval erősebbek a stream oldalakon. A BPI közleménye kiemeli azt is, hogy a jól bevált filmzenék és a régóta ismert sztárok (Andrea Bocellin kívül például Yo-Yo Ma) mellett új, 2018-ban népszerűvé lett, fiatal zenészek is jó eladásokkal büszkélkedhetnek.
A jelentés ugyanakkor azt is írja, hogy ha a klasszikus zene “strukturális kihívásait”, például a kereshetőséget javítanák, akkor még vonzóbb lehetne a stream előfizetés az elkötelezett vásárlóknak. Közismert, hogy a standard stream szolgáltatóknál nem oldható meg, hogy egy klasszikus zenei művet a szerzője, az előadó zenekar, a szólista, a karmester stb. alapján is meg lehessen találni. Erre a problémára – valamint a hangminőségre – a kifejezetten a klasszikus zenére szakosodott stream platformok próbálnak választ találni – az egyik legígéretesebb kezdeményezésről, az Idagióról itt írtunk részletesen.
A cikk átvett tartalom, az eredetit itt találjátok, a Dal+szerző oldalára kattintva.