Álmodtam egy világot a Fradi-lemezen Pataky Attilával

Lotfi Begi új zenéje – akárcsak a sport – generációkat mozgat meg

Egy nem mindennapi együttműködést álmodott meg a sztár dj-producer, Lotfi Begi, ugyanis az Edda Művek örökérvényű, „Álmodtam egy világot” című rockhimnuszát gondolta újra Pataky Attilával közösen. A zenei alap a ’80-as évek élvezetes synthwave lüktetéséből merített, kreatívan tisztelegve a zenei óriás előtt, amely most egy sportrajongókat megszólító videóklippel debütál. 

EDDA DALSZÖVEGEK ITT.

Lotfi Begi „Azt mondom állj” című Tankcsapda-adaptációja, a Hooligans-szel közös „Paradicsom” és a nemrég megjelent Edda-átdolgozás is jó példa arra, hogy újszerű ötlettel és kellő képzelőerővel még a legeltérőbb műfajok is egymásra találhatnak.

„Előfordul, hogy a rock előadók szkeptikusan állnak az elektronikus zenéhez, de Pataky Attila az első pillanattól kezdve nyitott volt és örömmel mondott igent a felkérésemre. Számomra óriási élmény volt látni azt, hogy több mint ötven év után is ugyanazzal a stenkkel állt mikrofon elé a stúdióban, majd pedig a Puskás Aréna gyepén, mint annak idején” – mesélte Lotfi Begi, aki azt is hozzátette, hogy: „Az újraálmodott dal érdekessége, hogy egy olyan szintipopos hangzást kapott, ami egyszerre jelent nosztalgikus pillanatokat az idősebbeknek, miközben a fiatalok is rákaphatnak ennek az ízére – elég csak a Stranger Things című sorozatot megemlítenem.”

LOTFI BEGI DALSZÖVEGEK ITT.

A dal Begi tavaly megjelent  „A nagy Fradi lemez: a zene ereje” című szerelemprojektjén is visszaköszön. A téma aktuális, ezért érkezett most a vadiúj videóklip, amely megörökíti Begi és Attila közös fellépését is, a Ferencváros–Bayer Leverkusen, Európa-liga nyolcaddöntő összecsapásán.

Legközelebb a Fradi Bajnokavató buliján, május 28-án lép fel Lotfi Begi, ahol az album több együttműködője is felsorakozik: Dér Heni, Caramel, a Hősök, Nyári Kálmán, Sipos Péter, Hevesi Tamás és további meglepetés sztárok.

Fotó: Ferencváros hivatalos