A BuzzAngle piackutató cég az Egyesült Államok piacára vonatkozó éves összefoglalója alapján nézte meg a Music Business Worldwide, hogy a különféle toplistákon szereplő slágereknek átlagban hány szerzőjük van.
A 2018-as stream top 10-ben az egy dalra jutó szerzők átlagos száma 9,1. A kör szélesítésével az átlag csökken, vagyis ahogy lejjebb megyünk, csökken a s szerzők száma. A top 15-ben 8,1 az átlag, a top 25-ben 6,5.
Hozzá kell tenni ehhez, hogy még a mai popzene működésének ismeretében is különösen magas ez a szám, azonban valójában három dal húzta fel nagyon, amelyeknél a bennük felhasznált hangminták szerzőit is felvették a szerzők közé. Így lehet, hogy Drake Nice For What című számának 21, az In My Feelingsnek 16, Cardi B és J Balvin I Like Itjének 15 szerzője van. Az MBW szerzője kiszámolta, hogy ezek nélkül a top 10-ben (vagyis 7-ben) 5,6 lenne az egy dalra jutó szerzők aránya.
A top 25-ben két dalnak van két-két szerzője, a 2018-ban meggyilkolt XXXTentacion írta ezeket producerével, John Cunninghammel, és mindössze egy dal egyszerzős, nem meglepő módon Ed Sheerané.
Az, hogy a slágereknek egyre több szerzőjük van, évek óta látható trend. Nagyban hozzájárult ehhez a dalszerző táborok elterjedése, amikről a Dal+Szerző magazin téli számában található részletes cikk.
Drake 21 szerzős száma, ami egy Lauryn Hill-hangmintára épül, az énekesnő pedig a Wu-Tang Clantől mintázott, akik pedig a Gladys Knight & The Pipstől – részletesen lásd itt.
A fenti írás a Dal+Szerző oldalán jelent meg, az eredeti írás itt található.