Február elején, a Dalszerző Expo után Budapesten, a Brody House-ban tartották a nemzetközi dalszerző tábort, hét magyar résztvevővel. Mint arról korábban részletesen írtunk, a Niclas Molinder által alapított, az Artisjus együttműködésével szervezett táborban a legkülönfélébb országokból érkező szerzők, producerek dolgoznak együtt több napon át, különféle felállású csapatokban; más hasonló kezdeményezésektől eltérően itt nem feltétlenül cél, hogy kereskedelmi potenciálja legyen az elkészült szerzeményeknek. A Songwriting Camps alapelve továbbá, hogy a rendező országból több dalszerző, producer jön – a 21 budapesti résztvevőből 7 volt magyar -, és igyekeznek a nemek arányát is 50-50% körül tartani.
A magyar résztvevők nagyon pozitívan nyilatkoztak a Dal+Szerzőnek élményeikről. “Nagy élmény volt a tábor, köszönöm, hogy részt vehettem rajta. Nagyon profi volt a szervezés, és megismerhettem sok tehetséges, jó embert” – írta nekünk Kállay Saunders András, és mindenki más hasonlóan nyilatkozott. “Tetszett, hogy a tábor célja, hogy segítse a nemzetközi kollaborációk, megismerkedések kialakulását, így nem is kötelező dalt írni például. Persze mindenki írt, de az szerintem jótt tett a hangulatnak, hogy nem volt ”kötelező'” produkálni valamit. Gyakorlatilag egy zenetábor volt” – mondta Kama (Mary PopKids), aki a stockholmi táborban vett részt idén januárban. Jónás Vera pedig tágabb kontextusba helyezte a tábort: “Szerintem itt az ideje, hogy a hazai dalszerzés szintet lépjen, és az ilyen inspiráló és zenei közösségeket támogató programok remek lehetőséget adnak erre.”
A magyar résztvevőket arról kérdeztük, mik voltak a legmeglepőbb élményeik, leghasznosabb szakmai tapasztalataik; megkértük őket, hogy mondják el, melyik, a táborban született daluk lett a legjobb, és milyen hosszabb távú kapcsolatok, együttműködések alakultak ki.
Törőcsik Kristóf (Margaret Island)
Számomra nagyon meglepő volt az az érdeklődés és nyitottság, ami szinte az egész tábori társaságot jellemezte. A munka elején meghallgattuk egymás korábbi, vagy éppen aktuális dolgait, és mindenki szívesen adott tippet vagy tanácsot a másiknak.
Tanulság volt például, hogy néha jobban ki kell állnom egy-egy ötletemért, ha azt jónak tartom. Emellett rengeteg hasznos dolgot láthattam, amit a jövőbeli stúdiózások során, remélem, kamatoztathatok.
Az utolsó nap során Courtney Harrell-lel, Lina Makhullal és Csányi Ritával dolgozhattunk közösen. Lina sajátos, népies dallamvilágának köszönhetően egy izgalmas kollaboráció születhetett, amit Rita szuperül egészített ki a meglátásaival.
A külföldiek mellett nagy élmény volt jobban megismerni néhány hazai előadót is. Egyik nap gitárt ragadtam, és Palya Beával kiültünk az ebédlőbe zenélni, ami nagyon jól esett. Természetesen a tábor végére mindenki egymás “ismerőse” lett a közösségi oldalakon.
Jónás Vera
Nagyon élveztem, hogy bármilyen összetételű csoportba kerültem, azonnal elkezdtünk dolgozni, és gyorsan inspirálódni tudtunk egymás ötleteiből.
Mindig újra és újra átélem a zenei nyitottság lehetőségeit, itt is azt tanultam, hogy minél kevesebb fix elképzelést hozok az asztalhoz, annál jobban élvezem a közös munkát.
Mindegyik dal másért tetszik, leginkább a szövegírás volt a legizgalmasabb, nagyon büszke vagyok rájuk.
Úgy gondolom, lesznek hosszabb távú együttműködések ebből, de persze ez majd csak idővel derül ki. Többekkel kapcsolatban maradtunk, és egyelőre azon dolgozunk, hogy a közösen írt dalok eljussanak olyan előadókhoz, akik szívesen használnák.
Myra Monoka
Meglepődve tapasztaltam, hogy a svéd szervezők milyen részletes felvilágosítást adtak nekünk az előadói jogdíjak rendszerezéséről, sok hasznos tanácsot kaptam, és ennek köszönhetően visszamenőleg is hozzá tudok férni az engem illető jogdíjakhoz. A másik érdekes dolog az volt, hogy milyen sok profi női producert és dalszerzőt hívtak. A nemek arányára tudatosan odafigyeltek a résztvevők kiválasztásakor.
A csapatban alkotás rengeteg előnyére ismét felhívta a figyelmem a tábor, és a meglátásaimat a jövőben könnyebben fogom kommunkálni hasonló helyzetekben.
A második nap volt eredményesebb a számomra. Ebonie Smith (a fenti képek) alapjaira írtunk dallamot és szöveget Linnea Deb és Campbell Paget segítségével. A dal nagyon jól sikerült, és elképzelhető, hogy a következő albumomra felkerül majd.
Szerencsére kivétel nélkül mindenki nagyon inspiráló személyiség volt. Áprilisban utazom el New Yorkba, ahol két hetet fogok demókat rögzíteni az IStandard Producers zeneszerzőivel. Ebonie-t is mindenképpen szeretném majd meghívni minimum egy napra a stúdióba, elképesztő gyorsasággal és precizitással nyúlt a vokáljaimhoz, korábban már dolgozott Grammy-díjas produkciókban. Benjamin Selettivel is felvettem a kapcsolatot, bár nem volt alkalmam dolgozni vele a táborban, megbeszéltük, hogy szeretnénk a jövőben valami közöset alkotni majd.
Kállay Saunders András
Igazán nem voltak nagy meglepetések, mindenki nagyon tehetséges volt és jó fej. Amit lehet tanulni ebből, az a csapatmunka. Amikor négy ember dolgozik egy dalon, és mindenkinek van csomó ötlete, az nem a legegyszerűbb dolog, de szerencsére mindenki nagyon figyelmes volt a másikkal, mindig meghallgattuk a másik ötleteit és megegyeztünk.
Szerintem a legjobb dal, amit írtunk, a Home volt; Natali Perssonnal, Jónás Verával és Joel Gunnarssonnal. Van az a pilanat, amikor egyszerűen csak érzed, hogy valami sláger lesz. Kb. egyszerre néztünk egymásra mosolyogva, amikor nagyjából összeraktuk és meghallgattuk a dalt. Van, amikor csak érzed, tudod, hogy valami gyönyörű született…
Tartom a kapcsolatot Ebonie Smithszel, aki hihetetlenül tehetséges. Éppen New Yorkban vagyok, és meghívott az Atlantic Records stúdiójába ma este, ezt nagyon várom. Néztem, hogy milyen világsztárokkal dolgozott már ebben a stúdióban, és nagyon boldog vagyok, hogy én is vele dolgozhatok.
Kama (Mary PopKids)
Azon meglepődtem, hogy milyen óriási és olajozott gépezet a dalszerzés/zenei producerség Svédországban. Ott felsőoktatásban is lehet például könnyűzenei producerséget tanulni, és 22-23 éves korukra a producerek és dalszerzők elég magas szinten vannak már. Nem beszélve arról, hogy mind egy nagyobb zenei piacra dolgoznak. Ez nagyon meglátszik a rendelkezésre álló eszközökben és abban is, hogy egyből nagyban gondolkodnak.
Negyvenöten voltunk a táborban a világ minden tájáról, elég szerteágazó háttérrel: Japánból egy lány J-Pop és K-Pop zenekarokat producerel; Kenyából volt két srác, akik afrobeatet csinálnak; Mexikóból volt egy sárc, aki szappanoperáknak ír zenét; Dél-Afrikából volt egy rapper lány, Svédországból több dalszerző is, akik aktuális top előadókkal (Kygo, Ellie Goulding, Avicii) dolgoznak. Nagyon jó energiák voltak, behatásokról, munkamódszerekről, tervekről is sokat beszélgettünk. A szakmai színvonal elképesztően magas volt, és érdekes volt látni, hogy ki hogyan dolgozik. Hármas csoportokban voltunk (egy producer és két dalszerző) minden nap másokkal. Ez nekem például elég új volt, de ott sokan folyamatosan járják a világot stúdió sessionről sessionre.
Három dalban működtem közre a három nap során, a maga nemében mindegyik elég jól sikerült. Van olyan közülük, amit éppen pitchelnek nagyobb előadóknak.
Egy-egy egész napos stúdiózás eléggé közel tudja hozni egymáshoz az embereket. Első nap egy svéd producer sráccal és egy finn folk-énekesnővel dolgoztam, velük még biztosan fogok együtt zenélni, mert nagyon jó volt az összhang; de például a közeljövőben be fogok segíteni az egyik szingapúri producer srácnak, akik kínai indie pop zenekarokkal dolgozik éppen.
Csányi Rita (The Anahit)
A legmeglepőbb dolog, amit tapasztaltam, az a külföldi szerzők és producerek munkatempója volt. Hihetetlen sebességgel álltak elő olyan ötletekkel, és írtak olyan dalokat, amelyek akár a top 40-ben is benne lehetnének a következő hónapban. Számomra ez teljesen lenyűgöző volt. Meglepő volt az is, hogy leginkább a mainstream pop dominált. Én egy kicsit másra számítottam, azt hittem, hogy több stílus is érvényesülhet majd, de nem így lett. Viszont ennek ellenére nagyon nagy élmény volt egy ilyen inspiráló közegben alkotni, tanulni és fejlődni.
Szerintem a leghasznosabb dolog az volt, hogy ismét rájöttem arra, hogy mennyire fontos az együttműködés a zenei szakmában. A közös dalszerzés által rengeteget lehet tanulni és fejlődni, még akkor is, ha a két dalszerző/producer teljesen más zenei stílust képvisel. Fantasztikus dolgokra vagyunk képesek akkor, hogyha csapatban dolgozunk. Olyan ötletek és megfejtések születnek így, amelyeknek még a közelébe sem érhetnénk egyedül.
Két dalt is tudok említeni. Az első az Endless Fever című szám, amit Jónás Verával, Yael Meyerrel és Edward Channel írtunk közösen. Az együttműködés során az volt a legcsodálatosabb, hogy mindenki teljesen egyenlően részt vett a munkában, és a nap végére nagyon összebarátkozott a csapat. A második dal, amit említenék, a This Is How I Feel, amin Courtney Harrell-lel, Leena Makhoullal és Törőcsik Kristóffal dolgoztunk együtt. Nagyon slágeres hangzású és egyben letisztult popdal lett, nagyon élveztük a közös munkát. Kristóffal ketten inkább a zenei alapon és az instrumentális részeken dolgoztunk, míg Courtney és Leena az énekre és a szövegre fókuszáltak.
Úgy gondolom, hogy a jövőben biztosan fogunk még együtt dolgozni a tábor résztvevőivel. Hála a közösségi médiának, a kapcsolattartás már nem probléma, és az utolsó napon mindenki bejelölt mindenkit Facebookon, Instagramon stb. Komolyabb baráti és munkakapcsolat Edward Chanmel, Yael Meyerrel és Elisa Hildur Einarsdóttirral (KRÍA) jött létre a külföldiek közül. Mivel én még a magyar szakmában újnak számítok, nagyon örültem annak, hogy megismerhettem a magyar résztvevőket és dolgozhattam is velük, és nagyon remélem, hogy a jövőben lesz lehetőség ismét arra, hogy együtt alkothassunk.
Burai Krisztián
Másképp gondolkodnak a külföldiek, és a nagyon profik. Más a hozzáállás, a mentalitás – nehéz megfogalmazni, miben, mindenesetre nem magyar. Más mércével ítéltek meg engem és a zenémet, még úgy is, hogy magyarul hallgatták. Például amkor mutogattuk egymásnak a zenéinket, előttem Courtney Harrell szerényen, szinte félénken indította el a számokat – amiket Ariana Grandénak meg Michelle Williamsnek írt. Utána lőttem volna én, hát mondom… Magyar zenéket mutattam, és nagyon tetszett nekik, érezték a flow-t, éreztek mindent. Itthon ha mutatok egy zenét egy barátomnak, akkor neki olyan, mintha természetes lenne, hogy ez jó – ha azt mondja egyáltalán, hogy “jó”. Ők meg, a profik jobban értékelték.
Érdekes volt, hogy sok résztvevő sok ilyen táborba jár, volt, aki ilyenről jött, egy másik ilyenre ment. Meglepő volt az is, hogy nem ittak (nevet). A huszonévesek is nagyon komolyan vették magukat – de ezt így kell csinálni.
Bizonyítani sokat nem tudtam, mert egy-egy négyes csapatban a legfiatalabbak mindig buzgómócsingok voltak, én meg már öreg vagyok ahhoz, hogy erőszakoskodjak.
Minden jól szólt, tényleg külföldi volt színvonal, de közben annyira sémákra épülően írtak, körülbelül mint amikor meghallgatod az Eurovíziós Dalfesztivált. És egyszer mutatták az egyik dalt, angol nyelvű, de népdalos ének volt benne, na mondom, ebben végre van valami különleges, nem egy kaptafára épül. Kérdeztem, hogy ki énekli, kiderült, hogy Palya Bea.
Yael Meyer chilei dalszerzővel szerintem fogok még dolgozni, illetve egy svéd lánnyal, aki a 2015-ös Eurovízió-győztes svéd dal egyik szerzője volt.
Palya Bea
A legmeglepőbb tapasztalat az volt, hogy a dalszerzés korai szakasza is mennyire a számítógépes rendszerekhez kötődött. Még meg sem volt az, hogy miről szól a dal, mi az, ami minket négyünket közösen foglalkoztat, alig nyúltunk hangszerekhez, alig játszadoztunk dallamok, ritmusok és akkordok körül kicsit hosszabban, máris a soundokon és a szerkezeten gondolkodott a producer. Én ennél akusztikusabb csaj vagyok, és kevésbé követem ezeket a – talán popzenei – sémákat és módszereket. Az én két csoportomban, ahova kerültem, hiányoltam azt, hogy összeüljünk kicsit, aztán irogassunk, kit mi érdekel, milyen hangszereket akarunk hallani, vagy akár az, hogy csak egy zongora meg egy gitár mellett (vagy bármi más hangszer mellett) csak időzzünk, énekelgessünk egy kicsit. Szerintem sok volt a négy ember egy csoportban. Vagy az én csoportjaimban így alakult a kémia. Azt is észrevettem, hogy sok producernek vagy songwriternek úgy működik a stúdió, mintha színpad lenne, néha azt éreztem, előadás van…
Megtanultam, hogy a co-writing mennyire érzékeny egyensúly. Engem ez a tábor egy nagyon törékeny szakaszban ért, ezért volt körülöttem egy kis védőburok. Mivel engem a zenében a kapcsolat érdekel elsősorban (a dalszerzés során önmagamhoz, illetve másokhoz kapcsolódom), itt hiányérzettel távoztam. De abszolút látom ebben a sajat részemet. Ahhoz nehezen tudtam kapcsolódni, hogy reggel kezdjünk el inni az előző napi buli után, és a másnaposságról írjunk egy jópofa, uptempo témát, egyszerű dallamvezetéssel – amikor nekem épp hasad a szívem. De ilyenkor mint co-writer hozzá tudtam adni figyelmet, egy-egy jó rímet vagy sort, lelkesedést, egy kis kívülálló szupervíziót, ami végül is jól tudta építeni a dalt. Én egy elég öntörvényű valaki vagyok, ami nem zárja ki a co-writing tényét, sőt nagyon szeretem ezt. Az kell hozzá, hogy jobban involvált legyek.
Az első napon félrevonultam a másnapos dal születésének utolsó szakaszában, amikor az már állt a lábán, és elkezdtem írni egy szöveget meg egy dallamot. Meg is volt, aztán megmutattam egy “véres kardot”, egy norvég dalt, hogy szerintem kb. a mi dalunk majd így szóljon, vagy ez es ez hasonlítson, es aztán a francia producer megcsinálta az alapot, én felénekeltem vagy hat éneksávot, ütősávokat, sansulát. Óriasi repülés lett, Rebirth a címe.
Igen, a szervezők nagyon jó fejek, különösen Dyna Mistris. És a francia producerrel, Benjaminnel is látjuk még majd egymast. A magyarok közül Törőcsik Kristóf (Margaret Island), Jónás Vera és Myra Monoka ajándék volt számomra. Az izlandi producerlány, Elisa pedig nagyon érdekes világot hozott; ő is benne maradt a fejemben.