Jóváhagyta a bíróság a Spotify és a szerzők peren kívüli megállapodását

Mint arról korábban többször is írtunk, a Spotify ellen több dalszerző, zeneműkiadó indított pert a szerzői jogdíjak meg nem fizetése miatt. A probléma kiindulópontja – mint azt itt részleteztük -, hogy míg a hangfelvételek jogtulajdonosaival jogosíttatta a felhasználást a svéd cég, a szerzőket és képviselőiket nem minden hangfelvétel esetén találta meg. Ezzel együtt elindította a szolgáltatást teljes katalógussal; ez az egyik oldal szerint szándékos jogsértés, a másik oldal szerint ha nincs egységes, jól használható adatbázis a szerzőkről, akkor az nem az ő hibájuk.

A nagyjából három éve indított nagy perben 2017 májusában született peren kívüli megegyezés. Ennek keretében a Spotify vállalta, hogy az elmaradt jogdíjakat rendezi; összesen több mint 112 millió dollár (31 milliárd forint) értékben vállalt kötelezettséget, amiből 43,55 millió dollár (12 milliárd forint) azonalli kifizetés lett volna (ennek része az ügyvédek fizetése).

A megegyezéssel azonban nem mindegyik fél volt elégedett. A Wixen Publishing Group, ami többek között Tom Petty, Rivers Cuomo (Weezer), Zach De La Rocha és Tom Morello (Rage Against The Machine) szerzeményeit képviseli, azért tiltakozott, mert szerintük azzal, hogy az elmaradt jogdíjaknál alig több pénz kifizetésére vállalt kötelezettséget, a Spotify gyakorlatilag “99%-os engedményt” kapott a – szándékos és nem szándékos – jogsértés miatt kártérítésből. A szándékos jogsértés miatti kártérítés dalonként akár 150 ezer dollár is lehet. A Wixen által később megindított per tízezernél több dal esetén vádolta jogsértéssel a Spotify-t, és a kártérítés maximumát, 1,6 milliárd (!) dollárt követelt ezért a zeneműkiadó. Ez a hatalmas összeg (440 milliárd forint) természetesen nagy figyelmet kapott a zeneipari sajtón túl is.

A cikk folytatását a Dal+Szerző oldalán olvashatjátok, ide kattintva.