Saját magát figurázza ki Puskás Peti a The Biebers új dalában

Vegán pápa, apuszerep, DILF… csak pár érdekes motívum a zenekar legújabb megjelenéséből, amelyben Puskás Peti említést tesz a mentorságról és a hírhedt ötszázról is. A DILF című dal elkészítéséhez kellett egy adag önirónia, éppen ezért a közismert zenész, műsorvezető arra kéri a közönségét, hogy semmiképp se vegyék komolyan. The Biebers-dalszövegek itt. Talán nem is feltétlenül Tovább…

„Szerettem volna egy klipet, ami méltó Kulka Jánoshoz” – Megérkezett a The Biebers és Trokán Nóri közös dalához készült klip

Puskás Peti és Trokán Nóra régóta barátok, ám ez a közreműködésük több szempontból is különleges lett.  A Még most is fáj egyik szerzője és énekese, Puskás Peti a dalról elmondta: az idő mindenre gyógyír, de ha valami nem teljesedett be, az ottmarad bennünk. A The Biebers legújabb, lírai megjelenéséhez készült klip koncepciójáért és a rendezésért Tovább…

Puskás Peti megírta a nyár utolsó dalát

Megjelent a The Biebers legújabb dala Kilépő címmel, mely könnyed, friss és – ahogy szövegében is megjelenik – kifejezetten a nyár utolsó dalának készült.  Lassan vége a szabadságolásoknak, kezdődik az iskola, így a zenekar arra buzdít, hogy bulizzunk még egy nagyot, mielőtt kilépünk a fesztiválszezonból és beköszön az ősz. A dalt Puskás Peti szerezte, a Tovább…

A Stranger Things ihlette a The Biebers és Orsovai Reni közös dalának klipjét

Felcserélődtek a szerepek a The Biebers és Orsovai Reni Stranger Things ihlette közös klipjében Lavina címmel megjelent a The Biebers legújabb dala, melynek klipjét ismét Puskás Peti rendezte, sőt a Stranger Things egyik karakterét is ő kelti benne életre. THE BIEBERS DALSZÖVEGEK ITT. ORSOVAI RENI DALSZÖVEGEK ITT. A Margaret Island énekesnőjével, Lábas Vikivel közös Padlás Tovább…

Lábas Viki és Puskás Peti az elfelejthetetlennek tűnő szerelmekről énekel

Közel tíz év ismeretség után megjelent a The Biebers és a Margaret Island énekesnőjének első featje, a Padlás, aminek Stranger Things-hangulatú klipjét Puskás Peti rendezői alteregója, Big Daddy Bee álmodta meg. The Biebers dalszövegeket itt találsz.  Padlás címmel megérkezett a The Biebers és a Margaret Island énekesnője, Lábas Viki első közös száma, amit azokról a Tovább…