A 1AM szerzőpáros ezúttal két belevaló, női előadót kért fel legújabb dala, a „Visszahívtalak volna” megszületéséhez. Dér Heni merész rapbetétével és Kollányi Zsuzsi hipnotikus refrénjével pedig igen komolyan vette szerepét, hogy együtt maradéktalanul bemutassák a mindent elsöprő girl powert.
„Zsuzsival mindketten erősen képviseljük a női oldalt, ezért is örülök, hogy a 1AM név alatt futó Bartalos Jenő és Vékony Zoli páros összehozott minket. Jó megmutatni, hogy vagyunk olyan tökösek, mint a pasik! A 20-as életéveimben folyamatos bizonyítás volt részemről, hogy egy nő is ugyanazt le tudja tenni az asztalra, mint a férfiak. De a biológiát nem lehet megmásítani, és ezt Zsuzsi is pontosan tudja, hiszen egy cipőben járunk” – mondta el Dér Heni a klipként és dalként is debütáló „Visszahívtalak volna” kapcsán, amely nyelvezete rendkívül jól játszik a férfi-női “párharc” finomságaival.
„Henivel abszolút elismerjük egymást emberileg és szakmailag egyaránt. Kell a rátermettség nőként ahhoz, hogy a showbusinessben maradjon. A nőktől sokkal többet vár el ez a szakma és ez általában más területekre is igaz. Mindketten tökösek vagyunk, talpraesettek és anyaként hasonló dolgokkal küzdünk. A klipforgatáson Heni egy kis időt kért, hogy anyai kötelességeinek eleget tegyen, ami visszahozta a gyerekekkel közös, első éveim emlékét. Mindemellett nagyon jó humorérzéke van és ez sem hátrány ebben a világban” – mesélte Kollányi Zsuzsi, aki a 1AM készülő kiadványainál igazi kísérleti nyúlként funkcionál. Az ő hangján keresztül szokta a páros megvizsgálni, hogy működnek az adott szerzemények, amelyek olykor végül Zsuzsinál is kötnek ki.
„Két és fél éve felénekeltem már a „Visszahívtalak volna” első verzióját és már akkor tudtuk, hogy én leszek az egyik énekes. Gondolkoztunk azon, hogy ki tehetné színesebbé ezt a dalt, majd végül megállapodtunk abban, hogy egy menő, csajos rap jól állna a zenéhez, így került bele Heni”
– árulta el Zsuzsi.
S habár a nők kerültek a rivaldafénybe, nem mehetünk el a két férfiszerző mellett sem, akik az egész kollab ötletgazdái és megvalósítói. Bartalos Jenő – akinek jelenleg a 1AM a fő projektje – és Kollányi Zsuzsi számos, sikeres együttműködést tudhatnak maguk mögött. Jenő szerzőként jegyzi Zsuzsi, Lotfi Begi és Majka „Valahonnan” slágerét, amelyhez tartozó klip megtekintése már átlépte az 53 milliót. Illetve a „Nem baj” című, sztárparádét felvonultató 1AM-felvétel is ide sorolható, amelyben Rácz Gergő, Orsovai Reni, Deniz és Eckü hangja is felcsendül Zsuzsié mellett.
A „Visszahívtalak volna” előkészületei hosszabb ideig tartottak, összesen 9 hangszerelésen esett át, de végül a 1AM kétszeres Fonogram-díjas zeneszerzője, Vékony Zoltán – aki nem mellesleg Majka „Mindenki táncol” dalszerzője is volt – megtalálta a legjobb hangzást.
Fotók: 1AM x Dér Heni x Kollányi Zsuzsi