Ki az, aki szereti Kozsot? Új klip készült a közönségkedvenchez

Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne ismerné a Kozso vezette Ámokfutók formációt, amelynek masszív mennyiségű, 90-es popslágert köszönhetünk. Az idén 30 éves együttes repertoárjából a „Ki az, aki szeret?” minden koncert egyik legsikeresebb dala. Ámokfutók dalszövegek itt. A felvétel először a februárban debütált, ’Szállj velem!’ című válogatáslemezen jelent meg olyan zeneszámok mellett, mint a „Szomorú Tovább…

Music Hungary havi összefoglaló: 2023. november

Észre se vettük, és hirtelen el is szaladt a XI. Music Hungary Konferencia & Showcase, Veszprémet három napra újra megtöltöttük zenével!Idén másodszorra is kiosztottuk a Music Hungary-díjakat, a konferenciáról és a díjátadóról itt olvashattok részletesen. Hamarosan bejelentjük majd a jövőévi dátumot is.  November elején jelent meg a LIVEMX pályázati felhívása, amire szeretnénk felhívni a figyelmeteket, zenei export, klubos és digitális Tovább…

Megjelent a Fém of Bëlga

Tematikus önfeldolgozáslemezt készített a Bëlga, amelyen 15 korábbi dal metálosított / rockosított verziója hallható. A lemezbemutató december 20-án lesz az Akváriumban. Újragondolta és a torz gitárok világába helyezte 15 dalát a Bëlga – a Zsolti, a Béka már meg is jelent. De honnan jött az ötlet, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb rapcsapata metállemezt készítsen? Sokakat meglephet, de Még5, Tovább…

Pszichoszínház jubileumi bemutató december 1-jén

Az ezredforduló idején született meg a hazai színházi világ legegyedibb teátruma, a Pszichoszínház. A majd’ negyed évszázada folyamatosan működő hangulat- és kapcsolatjavító vándorszínház, melynek megálmodója a pszichológus-szabadszóműves-színházszerelmes Bácskai Juli, idén immár a 400. előadásához érkezett.  A jubileumi bemutató december 1-jén lesz a K11 Művészeti és Kulturális Központban „2000-ben egy keddi napon arra ébredtem, hogy kitaláltam Tovább…

Corey Taylor hatalmas sikerű, CMF2 című szólóalbumának turnéjával Budapesten

A megalkuvást nem tűrő, kendőzetlen és minden téren kiemelkedő Corey Taylor továbbra is hatással van a popkultúrára, mind a Grammy-díjas, többszörös platinalemezes Slipknot, mind a platinalemezes rockbanda, a Stone Sour frontembereként. Taylor emellett még a New York Times bestseller listáján is szerepel íróként, valamint számtalan filmes és televíziós kredittel rendelkező színész. Rajongók és zenészek generációira Tovább…

A Góbé táncházas koncerttel és live lemezzel zárja az évet

A Góbé zenekar 2023-ban sem unatkozott: összesen nyolc országban turnéztak, de itthon is állandó szereplői voltak a vidéki kluboknak és fesztiváloknak, így bőven van okuk az ünneplésre az év végén. A Góbé december 20-án a Gödör Klubba invitál mindenkit évzáró koncertjére, ahol a fellépés után közös táncház veszi kezdetét a zenekar teljes legénységével. Sőt, az Tovább…

Megjelent Sisi első nagylemeze, a ‘SISTAHOOD

A hiphop szcéna igencsak várt mérföldkövéhez érkeztünk el, hiszen Sisi megjelent élete első nagylemezével, ’SISTAHOOD’ címmel. A featek között olvasható Krúbi, Jaber, Leggo, a nigériai, Skeeny Boy és az elengedhetetlen producer és zeneszerző, WaTa neve is. A rapkarakter az általa kedvelt műfajok egyvelegét kínálja, és reméli, hogy szimpatizál majd vele mindenki, aki szereti a régi Tovább…

Rendhagyó könyv készült a Fishingon Orfűről, Beck Zoltán tollából

Rendkívüli kiadvánnyal ünnepli első 15 évét az egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei fesztivál. Több, mint 200 oldalon át merülhetünk el a Fishing-életérzésben, több, mint 100 fotó kíséretében. A szerző Beck Zoltán, a 30Y zenésze. A kiadványt az előrendelők karácsonyra már kézben is tarthatják. El lehet mondani egy könnyűzenei fesztivál történetét úgy, hogy az évek és a Tovább…